Induló tehetségek: ÉK

Az ÉK zenekar rockot játszik. Eredetit. Nincsenek szabályok. Rockzene van, abból is egy: sosem kophat ki a divatból a horzsolós gitárszóló, miközben alatta az orgona varacskos-lágy rotorhangja vastag szőnyegként simul a zene alá, hogy a basszusgitár szédületes grúvokkal túrhasson a szub-tartományban, és az egészet a dobos átkozottul pontos szögelése tartsa egyben. Egyszerű ez a képlet.

Járt és járatlan utak: ahány ember, annyi ösvény, és nem tudni, melyik merre visz. Azután, hogy évekig játszott a népszerű Deep Purple tribute, a Cry Free soraiban, sőt, gitárjátékával többször kísérte már Kállay Saunders Andrást, az Intim Torna Illegált vagy az Anna and the Barbiest, Lee Olivér útja akár ismeretlen tájakra is vezethetett volna. De nem így lett: ezért találkozhatott olyan emberekkel, mint első saját zenekarának többi tagja, Kecskeméti Csaba, Oláh Bence és Balasi Ádám, hogy 2014-ben közösen alapíthassák meg pályafutásuk ÉK-ét, melyet rögtön a Cseh Tamás Programig toltak, ahová jöttek, láttak, s bekerültek.

Az Early Sundayz fedezőtűzével zenekari attakot hajtottak végre a fővárosi RoHAM Bárban, majd a Boskyval karöltve a Fészek Kulturális Központban léptek fel, nem sokkal később pedig a Várkert Bazárban a Múzeumok Éjszakáján csaptak a húrok közé. Mindeközben Olivérrel interjú készült a Táska Rádióban, szeptemberre pedig újabb koncertidőpontot hirdettek meg: a Budapest Parkot ékesítik és hangolják a nagyérdeműt a népszerű Quimby előtt.

A háttérben ez idő alatt komoly stúdiómunkával készült a lemez, ami (a zenekar profiljára posztolt képekre sandítva) irgalmatlanul nagyot fog szólni: az ÉK már vágja a centit, és szeptemberben a banda kiteríti sejtelmes lapjait a nagyközönségnek. Na és persze a lemezen kívül azt is megmutatja, hogy hogyan is kell a rockzenét érzéssel játszani – azért az a Hammond-orgona a képek között elég biztató.