Nemzetközi pályázatok 2018-ra

2018. 01. 02. Nemzetközi pályázat

Január utolsó napjáig lehet jelentkezni a Hangfoglaló Program Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának két, friss pályázatára. A külföldi fellépések támogatására 112 millió forint, a nemzetközi szakmai eseményeken való részvétel segítésére 20 millió forint áll a kollégium rendelkezésre.

A hazai könnyűzenei szakemberek nemzetközi showcase eseményeken, kiállításokon és konferenciákon való részvételét az elmúlt két évben meghívásos vagy egyedi pályázatok révén, a közös utazásokat szervező lebonyolítók bevonásával támogatta az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma. Így utazhatott nagyobb magyar küldöttség a 2016-os és a tavalyi Eurosonic-ra, a 2017-es ljubljanai MENT-re, illetve a Tallinn Music Weekre. A Hangfoglaló Programiroda szervezésében – azaz meghívásos pályázat finanszírozása révén – többen eljuthattak 2017-ben a MIDEM-re, a hamburgi Reeperbahn fesztiválra, Waves Vienna-ra vagy éppen az itthon rendezett BUSH-ra is.

A Hangfoglaló Program Kollégium továbbra is fontosnak tartja, hogy a releváns nemzetközi kapcsolatokat építő magyar szakemberek, illetve a külföldi piacokra jó eséllyel belépő zenekarok menedzserei minél több showcase eseményen, könnyűzenei fesztiválon, szakmai kiállításon és konferencián legyenek jelen. Azonban szakítva a korábbi gyakorlattal, 2018-ban az ilyen eseményeken részt venni kívánó szakemberek már egyénileg pályázhatnak az utazás, szállás, biztosítás és belépődíjak költségeire.

Mint a frissen megjelent pályázati felhívásban olvasható, a kiírás célja, hogy a nemzetközi piacon aktívan dolgozó zenei menedzserek, a Hangfoglaló Programmal és Programirodával együttműködve, de a pályázók személyes aktivitását előtérbe helyezve vegyenek részt a külföldi rendezvényeken. Ugyanakkor nem célja a pályázatnak zenekari fellépések menedzseri kíséretének finanszírozása, és zenészek is csak akkor pályázhatnak, ha menedzserként is dolgoznak. A felhívás értelmében egy eseményre maximum 150 ezer forint támogatás igényelhető, ugyanakkor egy szakember három programon való részvételre is pályázhat. Mindez nem zárja ki, hogy a Hangfoglaló Programiroda illetve a HOTS csapat közreműködésével, együtt utazzon egy-egy eseményre magyar küldöttség, ebben az esetben a személyes költségek a pályázaton elnyert támogatásból fedezhetők. Ugyanakkor lehetőség nyílik olyan programokon való részvételre is, amelyen nincs szervezett magyar megjelenés.

Ugyancsak megjelent a 2018. évi nemzetközi – tehát nem határon túli magyar területekre irányuló – koncertek és turnék támogatását célzó pályázat, amelyre lényegében a korábbi évek elvárásai mellett lehet jelentkezni.

A pályázati kiírások elérhetően az NKA honlapján. A január 31-ei beadási határidőt követően a kollégium várhatóan februárban dönt a támogatásokról.