Jobbágy Bence nem ismeretlen a hazai zenei közegben, a Murielben és Kodachrome-ban is aktív gitáros azonban nemrég úgy döntött, hogy a színpad közepén, dalszerzőként is kipóbálja magát. A Bence kalandjai névre keresztelt projekt neve is beszédes, hiszen egy útkereső, személyes zenei utazásról van szó.
Ismerhetünk a Muriel és a Kodachrome tagjaként is, miért döntöttél úgy, hogy önálló projektet indítasz?
A Muriel életében volt egy nagyobb szünet, és amikor már látszott, hogy hosszabb leállásról lesz szó, az érzelmileg is megviselt minket. Sokadjára ütköztünk bele zenekarként ugyanazokba az akadályokba, már nem annyira egy irányba tartottak az elképzeléseink. Igazából több A Bence kalandjai ötlet és téma is eredetileg még Muriel dalnak indult. Egy komolyabb betegség aztán ráébresztett, hogy mennyire törékeny is az egész zenekari lét, és amikor újra elkezdtem zeneileg is felépíteni magam, akkor döntöttem el, hogy ezúttal önállóan hozok létre egy külön bejáratú, szélvédett világot. Emellett ki akartam próbálni, milyen az, ha nem a színpad szélén, hanem közepén állok, a saját szövegeimmel, a saját dalaimmal.
A Muriel aktívabb időszaka alatt már megszületett benned a gondolat, hogy önálló előadóként is kipróbálnád magad?
Úgy terveztem, hogy a negyvenedik szülinapomra ajándékozom meg ezzel magam, végül úgy alakult, hogy egy évtizeddel előbb valósult meg mindez. (nevet)
Az egyértelmű választás volt a részedről, hogy klasszikus, singer-songwriter stílusú dalokkal jelentkezel?
Nem volt egyértelmű, sokat keresgéltem a megfelelő megszólalási módot. Bonyolult és hosszú utat jártam be, amíg eljutottam a lehető legegyszerűbb megszólalási formáig. Jártam az imPro Schoolba, belekóstoltam az elektronikus zenébe is, mert azt gondoltam, hogy majd bindzsizéssel helyettesítem a zenekart, de rájöttem, hogy nekem ez az egész önállósdi annyira új, hogy jobban járok, ha egy szál akusztikus gitárral vágok bele. Erre erősített rá, hogy közben rá is kaptam az ilyen típusú zenékre, megértettem a csendesebb, puhább dalok működését.
A bemutatkozó szövegedben olvasható, hogy A Bence kalandjaiban benne van a csetlés-botlás, az útkeresés is, nincs minden egyes apróság precízen kimunkálva. Ez az attitűd is szerves része a dalaidnak?
Pont egy imprós óra után mondta nekem Yank, hogy az egész zenélésre inkább útként, ne egy befejezett, kész valamiként gondoljunk. Ez az egyszerű gondolat vízválasztó volt. Sokáig azért ódzkodtam attól, hogy kiadjak saját név alatt valamit, mert zavart, hogy még nincs meg a tökéletes terv a fejemben, de beláttam, hogy lehetetlen már kész projektként belevágni a szólókarrierbe. Ezt kellett összerakni magamban, megbékélni azzal, hogy az első dal, vagy az első koncert nem biztos, hogy pont olyan lesz, mint amilyennek elképzeled. A nevet is ezzel a céllal választottam: nem ígértem meg semmit magamnak, A Bence kalandjai folyamatosan változni, alakulni fog.
Élőben viszont hármas felállásban, Restás Gergővel (Innergarden) és Bognár Mártonnal (Kamikaze Scotsmen) adjátok elő a számokat. Miért döntöttél a zenekari felállás mellett?
Úgy terveztem, hogy eleinte egyedül koncertezem, és csak akkor kérek majd fel magam mellé más zenészeket, amikor azt már a számok igénylik. Amikor viszont bekerültünk az Induló Előadói pályázat meghallgató fázisába, akkor úgy éreztem, hogy az oda összeállított műsorhoz szükségem lesz a zenészbarátaim segítségére, hogy a dalokat a legjobb formájában tudjam megmutatni. Azzal pedig, hogy bekerültünk a kiválasztott előadók közé, adja magát, hogy továbbra is ebben a felállásban koncertezzünk. De volt (és remélhetőleg lesz még) olyan fellépésem is, például Bérczesi Robi előtt, ahol én is egyedül játszom.
Hogy választottad ki a zenésztársaid?
Marci és Gergő közeli jóbarátaim, hasonló az értékrendünk, és hasonló dolgok foglalkoztatnak minket mostanában. Őket sem feltétlenül a virtuozitás, a kimagasló hangszeres tudás érdekli, ennél komplexebben gondolkodnak a zenéről, zenélésről. Emellett mindketten — hozzám hasonlóan — zenekari válságból érkeznek, így nekik is jó érzés megint próbálni, élőben játszani – jól működik most a csapatdinamika hármunk között.
Később ők akár a dalírásba is belefolyhatnak?
Nem hiszem. Egyrészt a saját ötleteiket viszik a saját dolgaikba, másrészt egyikük sem akar az én dalaimba beleszólni. Nyilván hozzátesznek a nagy egészhez, de az tiszta, hogy ez a project az én zenémen, szövegeimen alapul.
A pályázat beadása előtt próbálkoztál más tehetségkutatón?
Nem, csak egy számomra otthonos közegben, a miskolci Cornerben próbáltam ki néhány dalt élőben, és persze ott belekóstolhattam, hogyan érzem magam így a színpadon.
A koncerteken kívül még kik segítenek neked a projektben?
Elég családiasan szervezem a dalok körüli teendőket, a feleségem fotós, így az ő képeit sokszor használom illusztrációként, de a Forradalmár című Kispál-feldolgozás borítóképéhez Marci feleségének, Rékának az egyik festményét használtam fel. Emellett Tóth Andris barátom grafikai munkáira (aki már a Murielben is segített) ugyanúgy számíthatok. Ők jól ismernek, támogattak, hogy elindítsam A Bence kalandjait, pontosan tudják, miről szól ez az egész.
A dalszövegírásba is teljesen új dologként kezdtél bele?
Abszolút új világ ez a számomra, nem voltak évek óta a fiókban heverő szövegeim. Sokáig azt gondoltam, hogy egyáltalán nem tudok szöveget írni, sőt, néha még most is ezt gondolom. Szerencsére van pár nap, vagy óra, amikor mégis képes vagyok rá. A zeneírás során nincs ez a gát bennem. De ez lehet, hogy ez csak a befektetett energián múlik: gitáron rengeteget gyakorlok, de a szövegírással nem töltök el ennyi időt. Amikor viszont véglegesítem a szövegeket, akkor már nincs bennem félsz, könnyen kiadom őket a kezemből.
Hogyan néz ki most a fejedben az idei éved az Indulói program támogatottjaként? Mik a fő célpontok, amiket elérnél még 2020-ban?
A cél az, hogy ősszel, tél elején legyen egy lemezbemutató koncertünk. Ezen dolgozunk, hiszen most egy nagyjából félórás műsorral koncertezünk. Év végére egy létező, működő produkciót szeretnék, amivel már önálló koncerteket is adhatunk. Az idei egy alkotói év lesz a számomra. A lemez zenei magja nagyrészt meg is van már, a szövegeken még dolgozom. De a szép szalag, a koncepció már megvan, ami majd a lemez dalait összeköti, és ez a zenésztársaim számára is egyértelmű. Ez nagy könnyebbség. A már kiadott dalokhoz hasonló stílusú lemez lesz, az biztos.
A Forradalmárhoz hasonló feldolgozásra még számíthatunk tőled?
A Forradalmár sem direkt feldolgozásnak indult, a gitártéma annyira behozta nekem a Kispál dalt, hogy már nem tudtam elengedni. Lehet, hogy lesz még ilyen is, meg például versfeldolgozásom is van, szóval nem feltétlenül csak saját szövegek jöhetnek szóba A Bence kalandjaiban.
Ebben az egyszálgitáros műfajban van olyan előadó, akit közel érzel magadhoz, vagy aki erősen hatott rád?
Sebőt sokat hallgatok, zeneileg nagyon meghatározó számomra az életműve. Nagyon szeretem Nyeső Marit is, a külföldi előadók közül pedig José González és Nick Drake volt rám nagy hatással.
A hazai felhozatalból milyen előadók előtt/mellett játszanál szívesen?
Legutóbb Egyedi Peti (Mindenkinek Megvan A Maga Története) projektje előtt játszottunk, szerintem az például jól működött. Ugyanígy a Bérczesi Robival közös estén is hasonló érdeklődésű közönségre számítok, de játszani fogunk az Ivan & The Parazol előtt is többször, ami meg egy egészen más helyzet lesz. De alapvetően magyar nyelvű produkciók előtt simán el tudom képzelni magam. Nekem kicsit amúgy is olyannak tűnik a magyar nyelvű előadókra járó közönség, mint egy nagy család. Befogadó, elfogadó. Az viszont probléma szerintem a közönségépítésben, hogy annyira Budapest- és fesztiválközpontú a hazai zenei élet, hogy nehéz vidéki koncerteket szervezni. Többek közt azért is választottam ezt az akusztikus, egyszerű megszólalási formát, mert ezzel jóval egyszerűbb és költséghatékonyabb fellépést szervezni. Megtanultam a rockzenekarosdiban, hogy egy 4-5 fős zenekar cuccainak, színpadi technikájának utaztatása is komoly összegeket emészt fel, amit csak nagyobb ismertségű zenekarok engedhetnek meg maguknak. De A Bence kalandjai esetében még a hangosítás sem feltétlen szükséges, úgy találtuk ki az egészet, hogy ezek a dalok akusztikusan is megállják a helyüket. Eddig amúgy is azt kaptuk vissza, hogy mennyire barátságos, őszinte az egész, amit a színpadon csinálunk – valahogy ezt a hangulatot szeretnénk megőrizni.
Keresni fogsz emiatt nem klasszikus fellépőhelyeket? Akár kávézókat, kisebb, intimebb helyeket?
Abszolút, ezt már a Kodachrome-mal jól bejárattuk, hiszen sokféle helyen, a templomtól a kávézóig mindenhol léptünk már fel.
Mások tapasztalatait is kikérted az Induló Előadói programról? Mit szűrtél le ebből?
Hangácsi Marci, az egyik korábbi támogatott mondta azt, hogy neki például a programot követő év lett kiemelkedő, mert megfelelő alapot épített a sikerhez a támogatott évében. Ez például egy járható útnak tűnik számomra is, illetve ahogy figyeltem, beszélgettem korábbi induló előadókkal, maga a program is rengeteget változott, sok minden kiforrottabb lett.
Ha viszont hosszabb távon gondolkodsz, szerinted ezzel a típusú zenével meddig juthatsz el itthon?
Nehéz kérdés ez, mert akik hasonló stílusban kezdték a karrierjüket, és idővel nagyobb közönségük lett, mind picit hangosabbá, rockosabbá váltak, vagy létrehoztak egy hangos és egy akusztikus felállást. Ezt szeretném elkerülni. Magyarországon ritkán fordul elő, hogy ne egy látványában, megszólalásában is „nagyszínpados” produkció játsszon a nagy színpadokon. Miközben például a Balaton Pikniken José González sötétben, minimális megvilágítással, technikával állt (ráadásul ült) a színpadra. Ő beszélt is erről egy interjúban, hogy rendszerint az ő koncertje szól a legpuhábban, leghalkabban a fesztiválokon, ami sokszor hátrány, de ő nem változtat emiatt a stílusán. Van, ahol működik, és van, ahol nem működik a zenéje, de nem csinál ebből problémát. Én is inkább ezt az utat választanám, nem szeretném a zenét a színpadok méretéhez igazítani. Az is igaz, hogy jelenleg csak az első lemezig látok el, nincs kizárva, hogy a harmadik lemezen majd bődületes, két dobbal felvett, nagyon hangos számokkal jelentkezem (nevet).
