96 könnyűzenei klub kap támogatást

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma augusztus 6-ai ülésén döntött a hatodik évad Klubtámogatói Alprogramjának pályázatairól, illetve az első alkalommal meghirdetett, magyar dalok születését segítő felhívásáról. A 129 pályázó klub közül 96-nak ítéltek meg összesen 210 millió forint támogatást.



Idén hatodik alkalommal tette közzé könnyűzenei koncerthelyszíneknek – kluboknak, közművelődési intézményeknek, vendéglátóhelyeknek – szóló felhívását az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma. Ezúttal is külön kiírás szólt a budapesti, a fővároson kívüli és a határon túli kluboknak, amelyekben azonban közös kitétel volt, hogy belépőjegyes, élőzenei koncertekre lehetett támogatást igényelni. A három pályázati kategóriára összesen 210 millió forintot különített el a Kollégium.
A három témára meghirdetett pályázatra a megadott határidőig összesen 129 igény érkezett be az NKA Igazgatóságához. A 77 fővároson kívüli klub összesen 242 millió, a 37 budapesti helyszín 83 millió, míg a 15 határon túli pályázó 44 millió forintnyi igényt fogalmazott meg. Azaz a rendelkezésre álló 210 millióval szemben mintegy 370 millió forintra pályáztak a könnyűzenei koncerthelyszínek.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma a Klubtámogatói Alprogram pályázatainak bírálata során több szempontot is figyelembe vett.
A fővároson kívüli klubok esetében törekedett arra, hogy a 19 megye és az öt egyetemi város – megfelelő mennyiségű és minőségű pályázat esetén – nagyjából ugyanakkora összegű támogatásban részesüljön. Ennek következménye, hogy néhány, egyébként kiválóan működő klub nem kaphatta meg a kért támogatási összeget, hiszen az adott városból vagy megyéből több pályázat is érkezett. Ugyanakkor a Kollégium próbált arra is figyelni, hogy az évek óta jól működő helyszínek az igényelt támogatási összeget vagy annak jelentős részét megkaphassák.

A Kollégium idén először vehette figyelembe döntésénél a Hangfoglaló Programiroda klubokról szóló jelentését, amely az előző évadban támogatott helyszínek szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését – többek között a kommunikációs elemek használatát, az együttműködést, a vállalások megvalósítását – vizsgálta. Mivel a Kollégium felelősnek érzi magát a rábízott közpénz megfelelő felhasználásáért, a következő évadban is kéri a Hangfoglaló Programirodát a támogatott helyszínek munkájának figyelemmel kísérésére.

A magyar nyelvű dalok születését és népszerűsítését célzó felhívásra összesen 31 pályázat érkezett, amelyek közül 18-at tartott támogathatónak – összesen közel 32 millió forinttal – a Kollégium. A támogatottak között több dalszerző tábor és kurzus is található, amelyeket a Kollégium egyfajta kísérleti projekteknek tekint, bízva abban, hogy megtalálják a helyüket, és kiderül, melyekkel érdemes hosszabb távon is számolni.
 

A nyertes pályázatok listája elérhető az NKA honlapján.