Sokszor már családtagként üdvözlik a zenekarok, ami szerinte a kölcsönös, őszinte érdeklődésből fakad. Szerelemprojekt számára, hogy a jövő nagyszínpados előadói engedik be a próbatermükbe, és osztják meg vele első nagy zenekaros élményeiket. Rédl Ádám mesélt nekünk a Hangpróba podcast-sorozat kulisszatitkairól.
Több rádiónál dolgoztál már, mi motivált a Hangpróba létrehozásában? Volt hiányérzeted abban, hogy milyen sűrűn jelennek meg feltörekvő zenekarok a médiában?
Korábban a Rock FM 95.8-on közel 400 zenekarral készítettem interjút és nagyon élveztem. Már akkor is az volt a célom, hogy minden beszélgetés egyedi, személyre szabott legyen, ami ilyen mennyiségű felvételnél nagyon nehéz, de engem folyamatosan újításokra motivált. Kihívásként tekintek arra, hogy minden beszélgetőpartneremnél megtaláljam a saját hangját, azt a mélységet, amit csak a közeli baráti köre ismer, hallhat belőle. Nincs nehéz dolgom, mert komolyan érdekelnek az emberek és kíváncsi típus vagyok és hála az új formátumnak, hosszabb, dedikált időt szentelhetek egy-egy vendég megismerésére.
A podcast műfajában remekül meg tudom élni a kreativitásomat és saját missziómként tekintek arra, hogy az egyébként kevés lehetőséggel bíró zenekarok bemutatkozhassanak a zenekedvelőknek. Nagyon sok olyan zenével ismerkedek meg a felkészülések során, amik mára a lejátszási listám oszlopos elemei. Ha ezzel a hallgatóim is így vannak, célt értünk és végre frissíthetünk az évek óta berögzült listákon.
Milyen pluszt ad az interjúkhoz, hogy a zenekarok próbatermében veszed fel az adásokat?
Ha valakit valóban meg szeretnél ismerni, célszerű a számára fontos helyszíneken és barátai között beszélgetned vele. Olyan környezetben, ahol könnyen ellazulhat. Egy egyszerű példával élve: míg egy rideg stúdió sokszor befeszíti az embert, a saját nappalijában sokkal könnyebben ellazul. Éppen ezért igyekeznek a legklasszabb rádiók a leginkább elszakadni a tojástartószerű szürke szivacsos, ablakmentes falaktól. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy konkrétan a próbateremből, saját „otthonából” tudom közelebb varázsolni a podcast követőihez a csapatokat. Élvezem, hogy a technika ezt megengedi. Sokszor együtt zenélgetünk és közben a hallgatókkal együtt beengednek minket a legmélyebb gondolataikba, álmaikba, titkaikba. Itt nincs cenzúra, hallhatjuk, milyen a csapat együtt, hogyan működnek az erőviszonyok, milyen a próbatermi atmoszféra és szerintem a legfontosabb, hogy ez az őszinteség azokhoz is közelebb hozhat egy-egy bandát, akik korábban sosem hallottak róluk.
Mi a jellemző az induló előadókra mondjuk a befutott előadókhoz képest? Nyitottabak, őszintébben mesélnek?
Leginkább az, hogy most élik meg a nagy első élményeket és fantasztikus ezekről nem évekkel később, hanem testközelből, friss élményként beszélgetni. Gondolok itt az első nagy fellépésekre, az első komolyabb klipforgatásokra, az első profi körülmények között rögzített lemezekre és még folytathatnám tovább. Mivel én is őszintén állok hozzájuk, úgy érzem ez kölcsönös, akárcsak a nyitottság. Ugyanakkor jó látni, mennyire hálásak a Hangfoglaló/KÖSZI segítségéért és milyen kreatív ötleteket próbálnak megmarkolni, hogy újat, jobbat hozzanak létre. Könnyű velük azonosulnom, mindig is ezen dolgoztam rádiósként és podcasterként is. Élmény ezekkel a lányokkal, srácokkal, a jövő nagyszínpadjainak fellépőit építeni.
Mi volt az eddigi legjobb élményed ezeken az interjúkon? Ha nehéz kiemelni egyet, akár mondhatsz többet is.
Tényleg a teljesség igénye nélkül válaszolnék, de amikor megérkezem egy zenekarhoz és látom rajtuk, hogy családtagként fogadnak, fél percen belül olyan, mintha évek óta ismernénk egymást, vagy látom, hogy egy-egy epizódot milyen lelkesen osztanak meg a saját felületeiken, eszméletlenül boldog leszek. Hogy egy konkrétumot is kiemeljek, amikor leutaztam Debrecenbe az Árnyéknyúlhoz, nem hitték el, hogy miattuk autóztam ennyit és örömükben megöleltek. Egyből éreztem, hogy a helyemen vagyok. Sörrel is kínáltak, de mivel autóval voltam, odaadták elvitelre. Pedig én csak poénkodtam ezzel. Még aznap este, egy zenekari meghívásnak eleget téve megérkeztem az Akváriumhoz, ahol a DLRM-es srácok hasonló szeretettel fogadtak a koncertjükön. Átütő erejű nap volt.
Azt kezdem észrevenni magamon, hogy most már nem az a legfontosabb, hogy melyik buszon ülök, hanem hogy kik vannak mellettem és hála a Hangpróbának, valóban fantasztikus emberek vesznek körül.
Mi a végső határ időtartamban, amíg még elengeded a műsort? Volt, hogy nagyon sajnáltad, hogy valami lemaradt a felvételről?
Nem egyszer! Minden alkalommal egy órán belül maradunk, mivel szeretnénk, ha rádiók is átvennék a műsort, amire Tóth Barbinak hála már példa is van. Még az elején Bajnai Zsolttal pontosítottuk a koncepciót, neki nagyon hálás vagyok, hogy az elejétől támogat és hisz a projektben.
Ugyanakkor nem egyszer fordul elő, hogy egy újabb csattanó akkor kerül elő, amikor már pakolom el az egyébként nem csekély súlyú felszerelésemet. Legtöbbször ilyenkor már nincs idő újraszerelni, bár erre is volt már példa. Sajnos gyenge vagyok a dolgok elengedésében. Az utómunkákra is rengeteg időt szánok, pont azért, hogy minden a lehető legütősebben szóljon. Az utóbbi időben ebben segítséget is kapok Bolyki Tamásnak köszönhetően. De visszatérve az alapkérdésre, igyekszem azzal nyugtatni magam, hogy találkozunk még mikrofonnál és egy beszélgetésnek sincs vége, majd folytatjuk.
Van saját kedvenced a beszélgetések közül, ami szerinted különösen jól sikerült?
Nem szeretnék konkrét zenekart kiemelni, de ahogy a tanároknak is van kedvenc diákjuk, nekem is lettek kedvenc csapataim, emiatt kedvenc adásaim. Azt érzem, hogy ahogy egyre régebb óta tart a sorozat, újabb és újabb mélységekig jutunk el, és én nagyon szeretem a határokat feszegetni. Ha mégis ki szeretnék emelni valamit, azt mondanám, hogy nagyon élvezem azokat a beszélgetéseket, ahol nemcsak partnerként kezelnek, hanem kapásból ráérzünk egymás humorára és oda-vissza passzolgatjuk a labdát. Ettől még inkább csapattagnak érzem magam és bízom benne, hogy a hallgatóink is.
Szerinted eljöhet az a pont, hogy az ilyen típusú műsorok országos vagy legalább nagy elérésű rádióban menjenek le?
Technikailag ennek semmi akadálya. Hangzásában, tartalmában és leginkább a zeneiségét tekintve, szerintem oda való lenne. Ugyanakkor nem panaszkodom, a podcast platform is fantasztikus, mivel aki itt meghallgat egy beszélgetést, az nem háttérhallgató. Valóban érdekli, amire rákattintott. Egyre több ismerősömtől hallom, hogy takarítás, vezetés vagy futás közben minket hallgat és szerintem ez a jövő. A nem lineáris tartalom. Hálás vagyok értük, mert nekik köszönhetően gyakran elég előkelő helyen vagyunk a toplistán és hála a zenekarok megosztásainak, egyre inkább bővül a Hangpróba közössége. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom ismét rádióba, de ez egy szerelem. Ugyanakkor úgy vélem, ha egyszer Isten úgy akarja és összejön, az éteren felül a podcast terepet sem lesz szabad elhanyagolni.
Hangpróba podcast elérhető Spotify-on és az Apple Podcasten egyaránt.
