Hangfoglalo.hu Könnyűzene
Támogató
Program
  • Tudás
    • Tudás

      A Hangfoglaló Program nagy figyelmet fordít a tehetséggondozásra, az utánpótlás-nevelésre, mert élőzenei kultúra csak folyamatosan megújuló közegben alakulhat ki. Ezért az induló előadók támogatására külön alprogramot hozott létre. Ennek pályázatain a pályájuk elején álló fiatal zenekarok indulhatnak kép- és hangfelvételek (főleg videóklip és nagylemez) elkészítésének támogatásáért, valamint pályáralépést támogató kommunikáció megvalósításáért. A támogatás összege maximum kétmillió forint. A támogatottakat tapasztalt mentorok segítik. Ezen kívül a Hangfoglaló Program fellépési lehetőséget biztosít számukra a nagyobb nyári fesztiválokon.

      • Könnyűzenei örökség
      • Zenei menedzsment
      • Innováció
    • A Hangfoglalóról

      A 2014-ben Cseh Tamás Program néven, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) keretein belül indított könnyűzenei támogató rendszer.

      2017 októberétől nevet és arculatot váltva Hangfoglaló Programként viszi tovább a hazai könnyűzene ösztönzésére, és népszerűsítésére létrehozott sokoldalú támogatási rendszerét...

      • Aktuális
      • Médiatár
      • Pályázatitár
      • Kollégium
      • Bemutatkozás
      • Sajtószoba
      • Arculat
      • Kapcsolat
  • Támogatások
    • Támogatások

      Jó könnyűzene nem létezik jó klubok nélkül. Az élő koncertek kulcsfontosságú elemei a lüktető és izgalmas kulturális életnek. Jó koncertekhez viszont biztos lábakon álló, jó klubok kellenek. Az NKA Hangfoglaló Programja ezért rendszeresen támogatja a magyarországi és a határon túli magyarlakta területek koncerthelyszíneit, klubjait, művelődési házait. Jó könnyűzene nem létezik jó klubok nélkül. Az élő koncertek kulcsfontosságú elemei a lüktető és izgalmas kulturális életnek. Jó koncertekhez viszont biztos lábakon álló, jó klubok kellenek. Az NKA Hangfoglaló Programja ezért rendszeresen támogatja a magyarországi és a határon túli magyarlakta területek koncerthelyszíneit, klubjait, művelődési házait.

      • Médiatámogatás
      • Előzenekarok
      • Induló előadók
      • Klubtámogatás
      • Nemzetközi
    • A Hangfoglalóról

      A 2014-ben Cseh Tamás Program néven, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) keretein belül indított könnyűzenei támogató rendszer.

      2017 októberétől nevet és arculatot váltva Hangfoglaló Programként viszi tovább a hazai könnyűzene ösztönzésére, és népszerűsítésére létrehozott sokoldalú támogatási rendszerét...

      • Aktuális
      • Médiatár
      • Pályázatitár
      • Kollégium
      • Bemutatkozás
      • Sajtószoba
      • Arculat
      • Kapcsolat
  • Események
    • Események

      Jó könnyűzene nem létezik jó klubok nélkül. Az élő koncertek kulcsfontosságú elemei a lüktető és izgalmas kulturális életnek. Jó koncertekhez viszont biztos lábakon álló, jó klubok kellenek. Az NKA Hangfoglaló Programja ezért rendszeresen támogatja a magyarországi és a határon túli magyarlakta területek koncerthelyszíneit, klubjait, művelődési házait. Jó könnyűzene nem létezik jó klubok nélkül. Az élő koncertek kulcsfontosságú elemei a lüktető és izgalmas kulturális életnek. Jó koncertekhez viszont biztos lábakon álló, jó klubok kellenek. Az NKA Hangfoglaló Programja ezért rendszeresen támogatja a magyarországi és a határon túli magyarlakta területek koncerthelyszíneit, klubjait, művelődési házait.

      • Programok
      • Együttműködések
    • A Hangfoglalóról

      A 2014-ben Cseh Tamás Program néven, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) keretein belül indított könnyűzenei támogató rendszer.

      2017 októberétől nevet és arculatot váltva Hangfoglaló Programként viszi tovább a hazai könnyűzene ösztönzésére, és népszerűsítésére létrehozott sokoldalú támogatási rendszerét...

      • Aktuális
      • Médiatár
      • Pályázatitár
      • Kollégium
      • Bemutatkozás
      • Sajtószoba
      • Arculat
      • Kapcsolat
  • Rólunk
  1. Nyitólap
  2. Tudás
  3. Könnyűzenei Menedzserképzést Támogató alprogram

Könnyűzenei Menedzserképzést Támogató alprogram

  • Menedzsment

A Hangfoglaló Program Könnyűzenei Menedzserképzést Támogató alprogramjának keretében célunk a zeneipari tudástranszfer biztosítása, edukációs hálózat kiépítése, valamint az, hogy a zeneipari ismeretek minél több emberhez jussanak el, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján élnek. A Backstage előadások és workshopok olyan zeneipari előadóknak, menedzsereknek, és egyéb iparági szereplőknek szólnak, akik nyitottak a kapcsolatépítésre és az egyéni- illetve csoportos fejlődésre.

1. Az első, belépő szint infotainment videófilmek megjelentetése azokon az internetes felületeken, ahol a téma iránt érdeklődők könnyen rátalálnak. Ezekben a videókban zeneipari alapfogalmakkal és az iparág működtetését meghatározó szegmensekkel és folyamatokkal, valamint a kreatív iparágakon belül a zeneipar speciális vállalkozási megoldásaival és formáival ismerkedhetnek meg a kezdő zenészek, menedzserek, szakemberek. Célunk az érdeklődést felkelteni az iparág megoldásai iránt és az érdeklődőket a második lépcsőfok felé irányítani.

Oktatóvideók

2. A második lépcsőfok a 2015 óta működő Backstage Fórum, az NKA Hangfoglaló Program zeneipari előadássorozata. Ennek során nyilvános előadások keretében részletesen bemutatunk zeneipari témákat az iparág minden területét érintve szakértők, és az adott szegmensben dolgozó, közérdeklődésre számot tartó ismert zeneipari szereplők (zenész, szervező stb.) segítségével. A Backstage Fórumoknál kiemelten fontosnak tartjuk hogy interaktívak, és földrajzi helytől függetlenül mindenki számára elérhetőek legyenek, ezért 2017-től már minden Fórum live streamen is követhető, és a közönség nem csak a helyszínen, az előadások, beszélgetések végén, hanem online is feltehet kérdéseket a szakértőknek és zeneipari szereplőknek. 

Backstage Fórumok

3. A harmadik lépcsőfok az NKA Hangfoglaló Program edukációs programjában a már professzionális szakmai szereplőknek szóló speciális képzési programok. Ilyenek többek között a Backstage Extra Fórumok, tréningek, workshopoik, a HOTS keretében megvalósuló képzések (pl. felkészítő tréning tábor a showcase fesztiválokra), valamint a Programiroda megbízásából megvalósuló tanulmánykötetek, kutatások, és azok ismertetése, elemzése (2017 – kutatás a hazai klubhelyzetről).

Hangfoglalo.hu

  • Aktuális
  • Médiatár
  • Pályázattár
  • Programok
  • Kollégium

  • Bemutatkozás
  • Sajtószoba
  • Arculat
  • Adatkezelés
  • Kapcsolat

Hírlevél feliratkozás

NKA Hangfoglalo Könnyűzenei Támogató Program pályázatok

Jelenleg nincs aktív pályázatunk...

© 2019 Minden jog fenntartva