A falak leomlanak - a rendszerváltás és a könnyűzene konferencia

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának éves szakmai konferenciája ezúttal a rendszerváltás és a könnyűzene kapcsolatára koncentrál. 


Harminc éve volt a rendszerváltás. A falak leomlottak - konkrét értelemben, hiszen 1989. június 27-én Alois Mock és Horn Gyula átvágták a drótkerítést az osztrák-magyar határnál; ugyanez a határszakasz a páneurópai piknik keretében, 1989. augusztus 19-én megnyílt az NDK-s menekültek számára néhány órára, majd szeptemberben véglegesen is. És szimbolikusan is leomlottak a falak: romjaikon beözönlött a „nyugat”, nem hagyva érintetlenül a könnyűzenét sem.

Erre reflektálva az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának konferenciája szakmai konferencia első szekciójában szó lesz a rendszerváltás környékén bekövetkező technikai változásokról, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat átalakulásáról és az állambiztonság és a populáris zene kapcsolatáról. A második szekcióban a színterek, média, turnémenedzsment, lemezkiadás változásai kerülnek terítékre. Nem utolsó sorban pedig, a harmadik szekció előadásai által a korabeli zenekarok helyzetéről is képet kaphatnak a konferenciára látogatók, legyen szó a generációs előadókról vagy a lokális szcénákról.

Végezetül pedig az Azok a régi csibészek Extra alkalmán Czutor Zoltán, Márton András és Tereh István mesélnek Lévai Balázsnak a saját, privát rendszerváltásukról.

A konferencián és az azt követő Azok a régi csibészek Extra beszélgetésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi űrlap kitöltésével lehet.

 

A konferencia teljes programja:
9:30 Kapunyitás
9:50-10:00 Megnyitó (Murzsa Tímea)

I. szekció 
Alapozó előadások 
Szekcióvezető: Papp Máté

10:00-10:20 Bajnai Zsolt: Változó világ, új eszközök, más módszerek. Rohamosan változó technika és eszközök a könnyűzene szolgálatában (is) a nyolcvanas évek második felétől

10:20-10:40 Csatári Bence: Monopolszervezetből középvállalat . rendszerváltás az MHV-ben

10:40-11:00 Szőnyei Tamás: „Látókörünkben vannak” – zene, állambiztonság, rendszerváltás

11:00-11:30 Kérdések, hozzászólások

11:30-11:50 Kávészünet

II. szekció
A színterek változásai
Szekcióvezető: Papp Máté

11:50-12:10 Rozsonits Tamás: A könnyűzene megjelenési lehetőségei a sajtóban a rendszerváltás előtt és környékén

12:10-12:30 Réz György: Változó idők - rendszerváltás a turnémenedzsmentben

12:30-12:50 Kovács László: Monopólium helyett sok és sokféle kiadó - lemezek és hangstúdiók a rendszerváltás idején

12.50:13:20 Kérdések, hozzászólások

13:20-14:30 Ebédszünet

III. szekció
A zenekarok helyzete 
Szekcióvezető: Bajnai Zsolt

14:30-14:50  Jávorszky Béla Szilárd: „Kellünk, tehát vagyunk” – a generációs előadók és a rendszerváltozás 

14:50-15:10 Koszits Attila: „Fényesebb a láncnál az elme…” (Bizonytalanság zenekar) - a nyolcvanas évek, illetve a rendszerváltozás időszakának pécsi rockzenei élete. Az underground/alternatív szcéna és a neoavantgárd művészkör kapcsolatrendszere, szerepe az ellenkulturális folyamatokban

15:10-15:30 Prieger Szabolcs: Rendszerváltó könnyűzene Szombathelyen, „avagy hogyan győzte le a kommunizmust a rock & roll, és hogy lehetett a KISZ-székház legnépszerűbb zenekara az Európa Kiadó?”

15:30-15:50 Papp Máté: Könnyűzenei kísérletek a rendszerváltás környékén, Kecskeméten

15:50-16:20 Kérdések, hozzászólások

16:20-16:40 Zárszó

16:40-17:30 Szendvicses „uzsonna”

17.30 Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow Extra
Műsorvezető: Lévai Balázs
Vendégek: Czutor Zoltán (Nyers, Belmondo), Márton András (KFT, ScArt), Tereh István (Solaris, Első Emelet, Step, Napoleon Boulevard, producer)