Új listavezető, és több új szereplő a HOTS friss shortlistjén
Elkészült a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda újabb összesítése a nemzetközi közegben piacképesnek ítélt hazai előadókról. A szakemberek által összeállított toplistát a Platon Karataev vezeti Дeva /Deva/ és a The Qualitons előtt.
Már nyilvános a HOTS shortlistje, amely a hazai szakma által a nemzetközi színtéren leginkább piacképesnek tartott előadókat rangsorolja. A félévente frissülő lista kb. 300 magyar szakember szavazatai alapján áll össze Grand Prix módszerrel, azaz az 1. helyért 15, a 15. helyért 1 pont jár egy-egy zenekarnak. A lista egyfajta pillanatfelvételként is felfogható a hazai erőviszonyokról, de fontos szerepe van az előadók külföldi útjának egyengetésében is. Ugyanis vannak olyan showcase fesztiválok és programok, amelyek a helyi exportirodák ajánlására hívnak meg előadókat a programjukba.
Ezúttal összesen 261 (!) hazai produkcióra érkezett szavazat, de a listára felkerülő 15 zenekar gyűjtötte be az összes leadott pont 56,5 százalékát. A legfrissebb lista érdekessége, hogy a korábbi évekhez képest kimagasló arányban szavaztak az első helyezettre: a Platon Karataev ugyanis az összpontszám 7,2 százalékával büszkélkedhet. A Platon Karataev külföldi sikereinek és 2020-ban megjelent, Atoms című albumának köszönhetően tavaly már stabil szereplője volt a listának, de úgy tűnik, 2021-re már egyértelműen kiemelkedik a hazai mezőnyből a zenekar a szakmai szereplők szerint. A második helyezett, a friss induló előadói évadban is érdekelt Дeva még gyorsabban kúszott fel ilyen előkelő helyre a listán. Takács Dorina projektje ugyanis 2020 második félévében debütált a listán, ehhez képest most a pontok 5,5 százalékával büszkélkedhet. A The Qualitons őrzi stabilitását, hiszen a 2019-es KEXP-s fellépés óta a zenekar minden alkalommal ott van az első háromban.
A hazai erőviszonyok gyors változását jelzi, hogy ezúttal két új szereplőt is találunk a listán. A nemrég az International Live Music Conference-re is meghívást kapó jazzbois mellett a 2021 elején a hollandiai Eurosonicon bizonyító Mordái is első alkalommal szerepel a HOTS shortlisten. Azok, akik a következő shortlist összeállításához szívesen adnák könnyűzenei tapasztalatukat, az info@hotsmusic.hu e-mail címen tudnak jelentkezni.
2021 első félévének HOTS shortlistje:
1. Platon Karataev (előző helyezés: 2. ▲)
2. Дeva (Deva) (előző helyezés: 13. ▲)
3. The Qualitons (előző helyezés: 1. ▼)
4. Fran Palermo (előző helyezés: 5. ▲)
5. Bohemian Betyars (előző helyezés: 4. ▼)
6. The Devil's Trade (előző helyezés: 10. ▲)
7. Belau (előző helyezés: 8. ▲)
8. Mörk (előző helyezés: 3. ▼)
9. Middlemist Red (előző helyezés: 6. ▼)
10. Saya Noé (előző helyezés: 15. ▲)
11. Ohnody (előző helyezés: 9. ▼)
12. Mordái (előző helyezés: 22. ▲)
13. jazzbois (előző helyezés: 30. ▲)
14. Jónás Vera Experiment (előző helyezés: 11. ▼)
15. LAZARVS (előző helyezés: 7. ▼)