Új felhívások: klubtámogatási, és nemzetközi pályázatok

A mai napon kikerültek az NKA oldalára a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának következő évadra szóló klubtámogatói, illetve nemzetközi pályázatai. A budapesti, vidéki, illetve határon túli játszóhelyeknek összesen 205 millió forint keretösszegben pályázhatnak könnyűzenei koncertek megvalósítására, míg a nemzetközi turnék és PR kampányok lebonyolítására szóló felhívás keretén belül 90 millió forint szétosztásáról dönt majd a Kollégium. A pályázatok benyújtásának határideje 2022. január 5.



A 2014-ben indult Hangfoglaló Program egyik legstabilabban működő támogatási rendszere a könnyűzenei koncerthelyszíneknek – nemcsak klasszikus kluboknak, de zenekarokat fogadó moziknak, művelődési házaknak és vendéglátóhelyeknek is – szóló pályázatok. Az elmúlt hét évadban, alkalmanként 70-90 klub kapott támogatást arra, hogy havonta legalább egy, élőzenés, belépőjegyes koncertet szervezzen. Az idei pályázati témák:

  • Fővárosi könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, művelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítása
  • Fővároson kívüli könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, közművelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítása. A támogatás célja, hogy a fővároson kívül minden megyében legalább egy olyan könnyűzenei koncerthelyszín tartósan működjön, ahol az élőzenei koncertet vállaló előadók rendszeresen felléphetnek.
  • Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, művelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres, magyar fellépőkkel megvalósuló élőzenei koncertprogram lebonyolítása. A támogatás célja, hogy a Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein olyan könnyűzenei koncerthelyszínek működjenek tartósan, ahol magyar könnyűzenei formációk élőzenei koncertekkel rendszeresen felléphetnek.

Ugyancsak január 5-i beadási határidővel lehet pályázni a Nemzetközi Piacralépést Támogató Alprogram keretein belül a magyar élőzene nemzetközi érvényesülése érdekében könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldön történő élőzenei felléptetésének, nemzetközi PR-kampányának, stratégiai alapon tervezett sajtójelenlétének, nemzetközi szakmai együttműködéseinek támogatására (vendégszereplés, koncert, koncertsorozat, turné, marketingkampány, szakmai eseményekre előre gyártott videóanyagok készítése, dal- és lemezkészítés nemzetközi producerrel). A járványhelyzetre való tekintettel azzal a céllal, hogy az exportképes produkciók adott esetben 2022-ben turné nélkül is jelen tudjanak lenni a számukra fontos nemzetközi célpiacokon.

A felhívások teljes szövege elérhető az NKA honlapján.