INES#talent 2021: három hazai produkció kerül jövőre a programba

Az Innovation Network of European Showcases (INES) nevű, európai könnyűzenei fesztiválokat összefogó szervezet bejelentette a jövő évi tehetséggondozó programjába választott produkciókat. Az INES#talent 2021 előadói közé 79 nemzetközi színtéren is  aktív zenekart hívtak meg, Magyarországot ezúttal a Fran Palermo, a mïus, és a Mongooz And The Magnet képviseli.



Az Európai Unió Kreatív Európa Programja által társfinanszírozott INES#talent mentorprogram a pandémiával kapcsolatos bizonytalanságok ellenére úgy döntött, hogy 2021-ben is folytatja tevékenységét, és a tegnapi napon bejelentette a következő évad támogatott produkcióit. Az INES#talent program jelenleg 20 európai könnyűzenei showcase fesztivállal áll partnerségben, és évente csaknem 100 friss produkciót segít minél hatékonyabban elindulni a nemzetközi karrierépítés útján. 

Az INES#talent program alapvetően szabadjelentkezéses, a Gigmit felületén folyik a zenekari regisztráció, amit az INES partnerrendezvényeinek ajánlása hitelesít. Idén ezek a fesztiválok - köztük a Budapest Showcase Hub is -  a jelentkezők közül hét-hét olyan produkciót nevezhettek meg, amelyek az adott időszakban a fesztiválok anyaországában potens és exportképes artisztikus erővel bírnak.  A következő évadban a kiválasztott előadóknak lehetősége nyílik fellépni nemzetközi karrierútjuk újabb lépcsőjére, a programon keresztül bemutatkozhatnak számos zenei fesztiválon és showcase-en egy kiterjedt szakmai hálózat részeként. Emellett az INES#talent produkciói a delegált fesztiválokon előadói díjat, szállást, étkezést, fesztiválbérletet, konferenciajegyet és alapvető backlinet is kapnak.

Magyarország INES#talent produkciói 2021-ben a tegnapi bejelentés értelmében a Mongooz And The Magnet, a Fran Palermo, és a mïus.

A teljes előadói lista elérhető és országonként, műfajonként szűrhető az INES honlapján ITT.