Debrecenben avatták az első vidéki poptörténeti emléktáblát

A Cseh Tamás Program legendás könnyűzenei szórakozóhelyeknek emléket állító tanösvénye újabb emlékponttal bővült: november 10-én Debrecenben az Ifjúságpolitikai Klub (IPK) tiszteletére állítottak táblát. Ez az első ikonikus vidéki klub, mely emlékpontot kapott.

Az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja tavaly júniusban avatta az első emlékpontot a Budai Ifjúsági Park, vagyis az Ifipark emlékére a Várkert Bazárban. Azóta több legendás koncerthelyszín is táblát kapott – többek között a Csili Művelődési Ház, a Bosch Klub és a Lágymányosi Közösségi Ház is – , és a poptörténeti tanösvény immár nyolcadik, egyben első vidéki táblája is méltó helyére került. A Debreceni Művelődési Központban az egykori Ifjúságpolitikai Klub (IPK) tiszteletére avatták fel az emléktáblát. A KISZ által működtetett Ifjúság Politikai Klubot, azaz az IPK-t 1982-ben hozták létre, és a nyolcvanas években élte fénykorát. Itt tartotta debreceni fellépéseit a hazai underground élvonala, játszott az IPK-ban az Európa Kiadó, a Bizottság és a Balaton, de számos helyi banda is.

Az ünnepélyes eseményt Bajnai Zsolt, a CSTP megvalósításáért felelős kollégium vezetője nyitotta meg, köszöntőjében további vidéki emléktáblák állítását és a hazai könnyűzenei örökség országos szintű megőrzését emelte ki. Felhívta a figyelmet a poptörténeti tanösvényhez tartozó, nemrég bemutatott mobilalkalmazásra is.

Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója örömét fejezte ki, hogy emléktáblát kapott a művelődési ház, és megköszönte a Cseh Tamás Program támogatását. Hozzátette: a várost, Debrecent a hetvenes-nyolcvanas években Magyarország Liverpooljának nevezték, legikonikusabb alakja pedig a Tankcsapda zenekar. Majd a régi bulik hangulatát idézve a Chaos és a Teherán Juice zenekar csapott a húrok közé.