Backstage előadások az 5. Magyar Klipszemlén!

Ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét, amely azzal a céllal jött létre, hogy sorra vegye a hazai könnyűzenei alkotók vizuális képi anyagait. Az elmúlt évben a járványhelyzet miatt a Klipszemle elmaradt, így az idei csaknem két év videóit vonultatja fel, és választja ki közülük a legjobbakat. Az 5. Magyar Klipszemle délutáni szakmai programját a Hangfoglaló Program Backstage eseménye adja.



A kérdést, hogy miért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Kétnapos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny az Anker’tben volt, aztán az utolsó 2019-ben, az Akváriumban: négy helyszínen, koncertekkel, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, 30 díjazottal és teltházzal.

Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből áll össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavaz meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos vagy kreatív szakember lett. Most érkezett el a Klipszemle az ötödik eseményig, de a cél nem változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klipet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!

Az esemény délutáni programját a Hangfoglaló Program Menedzserképzési Alprogramja állította össze erre a különleges, kihelyezett Backstage-re.

15:00 BLEND: Ahol a film és a könnyűzene találkozik
Lányi Eszter

15:20 HOTS: A magyar könnyűzenei export lehetőségei
Nagyová Lucia

16:00 Példák hullámokra - mitől jó egy videóklip?
Tóth Barbara, Komróczki Dia, Kunics Olivér, Konkol Máté

17:00 She's crafty - Nemi szerepek reprezentációja magyar klipekben
Rajkó Andrea Fenya, Linczényi Márkó, boebeck, Lippai Balázs

18:00 A jogosítási varázslat: zenei tartalom-elhelyezés filmben és reklámban
Ferenczi Szonja, Horváth Renátó, Trencsényi Dániel (Artifical Group)

 

Az 5. Magyar Klipszemle eseménye elérhető ITT, a zenei programok iránt érdeklődőknek IDE, a teljes szakmai programért pedig IDE érdemes kattintani.