„Hogyha hallom én, minden az enyém” – eredményhirdetés

A május 8-án, a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja, a Hangőr Egyesület és a Volt Egyszer Egy Beatkorszak blog közösen meghirdetett pályázatában a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekből származó koncerttörténetek megírására bíztatta a közönséget. Eredményhirdetés következik!



A pályázatra anekdotákat, tárcákat, egyperceseket vártak, a Nagy Generáció és az utánuk feltűnő, földalatti nemzedék legemlékezetesebb fellépéseiről szóló elbeszéléseket. Sztorikat, amelyek megmutatnak valamit abból, ami miatt a leginkább szeretjük az élő zenét. Ennél azonban jóval többet kapott a zsűri. Megmosolyogtató és megrázó, drámai és derűs eseteket, vidéki, fővárosi és határon túli történeteket. Őszinte és érzelmekben gazdag visszaemlékezéseket.

Összesen hatvan pályázat érkezett a felhívásra a meghirdetett évtized legjobbjairól. A Bajnai Zsolt, Beck Zoltán, Horváth Gergely, Rozsonits Tamás és Vass Norbert alkotta zsűrinek nem volt könnyű dolga. Mielőtt a díjazott pályaműveket és szerzőiket megnevezzük, megosztjuk a zsűri gondolatait.

„Zenéről nem érdemes beszélgetni – vélik sokan, talán nem is alaptanul” – mondja Rozsonits Tamás zenei szakíró, a Moby Dick egykori dobosa. „Azt muszáj hallgatni! A koncerteken jelen kell lenni, át kell élni úgy, hogy örökre elraktározódjon az élmény sejt-szinten, bármikor visszahívhatóan. A „Hogyha hallom én...”-pályázatra beérkezett írások visszarepítettek az időben a legszebb éveimbe. Előjött minden! Köszönöm!”
 


„Engem a múltból mindig az izgat – kezdi az NKA Hangfoglaló Program alapítója, Bajnai Zsolt – ami kimarad a történelemkönyvek és tudományos munkák lapjairól. Az, hogy a kisember miként élt a múltban, az ő hétköznapjaira miként fordítódtak le a »nagy« események. Ezekben az írásokban is az volt a legizgalmasabb, hogy megjelent bennük a hétköznapi Kádár-kor. Azt hiszem, nemcsak a díjazott, de lényegében az összes beküldött anyag egy-egy forrás, lelet, amiket fontos volt előásni és még fontosabb megmenteni.”

A pályázat díjazottjai és szövegeik:

  1.  Tamás Nándor: Soltész Rezső tüdőszűrésen
  2.  Vörös András: Letegezhetem vajon?
  3.  Gazda Albert: Nevetnék mindenen

Gratulálunk!