Egyre vonzóbb a nemzetközi zenei piac: megjelent a friss HOTS Shortlist!

Minden évben két alkalommal kerül felmérésre a magyar zeneipari szereplők véleménye alapján a hazai zenekarok exportképessége. A HOTS shortlistje nem objektív mérőszámokon alapul, inkább tekinthető egyfajta pillanatfelvételnek az aktuális erőviszonyokról, és a produkciók nemzetközi törekvéseinek láthatóságáról. Ez a lista az alapja a nemzetközi parnterintézmények és fesztiválok felé kiajánlott zenekarok névsorának is. Mutatjuk, hogy 2019 első felmérésén kikről gondolja a zeneipar, hogy a legsikeresebb lehet a nemzetközi piacon!

Idén 113 kitöltés érkezett összesen 322 verifikált címre kiküldött felkérésre, amely valamelyest elmarad az elmúlt évek válaszadási kedvétől, arányaiban 5% csökkenést mutatnak a számok. Ami szembetűnő, hogy a szavazatot leadó megszólítottak minden eddiginél több pontot osztottak ki (azaz teljesen ki tudták használni a 15 helyet) - minden cellába került zenekarnév. Ez olyan tendenciát rajzol ki, ami általánosságban véve a nemzetközi piac felé forduló magyar előadók számának és nyilvánosságának növekedését mutatja. A felmérés formája egy minimum 10 előadó megnevezését kérő formula, ahol további 5 produkció opcionálisan megnevezhető - ebben az évben először szinte minden felkért címzett élt a maximális válaszadás lehetőségével.

Az első két pozíciót elfoglaló Mörkre és The Qualitonsra ugyan hasonló mennyiségű szavazat érkezett - a szavazók 39,82%-a feltüntette őket a listájukon -, de a szórást nagyságát mutatja, hogy a Mörk az összes kiosztott pont 6,019%-ával kerülhetett a lista tetejére. Az aktuális szavazás legnagyobb nyertese a minden kétséget kizáróan a Mongooz and the Magnet - a látványos ázsiai látványos piacépítésük meghálálja a szakmai közeg bizalmát -, akik a 29. helyről jutottak fel a 12. pozícióra, a The Qualitons a KEXP meghívásnak is köszönhetően nem sokkal maradt le az első helyről, a Platon Karataev pedig a kitartó és folyamatos munkájával először juthatott be a TOP5-be. A legnagyobb elszenvedői az aktuális tendenciáknak a Dope Calypso, akik tíz helyet rontottak, a Fran Palermo, akik hat helyet rontottak, valamint Antonia Vai, aki a lista utolsó helyére került, és elég erős konkurencia gyűlt fel mögötte (többek között a The Devil's Trade, az Ethnofil és a Mayberian Sanskülotts exportképességét is erősödni látja a szakma). 

1. Mörk (előző helyezés: 3.) ▲
2. The Qualitons (előző helyezés: 9.)  ▲  
3. Bohemian Betyars (előző helyezés: 5.)  ▲  
4. Platon Karataev (előző helyezés: 8.)  ▲  
5. Ivan & the Parazol (előző helyezés: 7.)  ▲  
6. Apey & the Pea (előző helyezés: 6.) -
7. Middlemist Red (előző helyezés: 4.) ▼
8. Fran Palermo (előző helyezés: 2.) ▼  
9. Jónás Vera Experiment (előző helyezés: 13.)  ▲  
10. Belau (előző helyezés: 14.)  ▲  
11. Dope Calypso (előző helyezés: 1.) ▼  
12. Mongooz and the Magnet (előző helyezés: 29.)  ▲  
13. Apey (előző helyezés: 16.)  ▲  
14. Blahalouisiana (előző helyezés: 15.)  ▲  
15. Antonia Vai (előző helyezés: 10.) ▼  


Bár a HOTS partnereseményeinek több mint 90%-a szabad jelentkezéses – hogy minden zenekar egyenlő esélyekkel indulhasson a programszervezők figyelméért –, alkalmanként nincs mód a nyilvános ajánlásra, és ebben a helyzetben csak a listára támaszkodhatnak a helyi kurátorok, amiből így kiválasztják, hogy a helyi piac és programkínálat fényében, mely magyar produkciónak lehet a legnagyobb lehetősége az áttörésre. A shortlist kitöltésére szóló felkérést jelenleg több mint háromszáz feliratkozott szakmabeli kapja meg, de az info@hotsmusic.hu címen egész évben lehet jelentkezni, ha valaki a soron következő felmérésnél szeretne hozzátenni a végeredményhez. A lista a Grand Prix módszerrel kerül kiszámításra: minél magasabb helyre ír valaki egy zenekart, az annál több pontot kap (az 1. helyért 15, a 15. helyért 1 pont jár). Ez nemcsak a piaci szereplők bevonása miatt fontos, hanem azért is, hogy félévről-félévre mérhető legyen az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Kollégiuma számára, hogyan változik egy-egy hazai produkció itthoni támogatottsága.