Már négy bejelentett magyar előadó az Eurosonicon 2020-ban

A holland showcase fesztivál Európában az egyik legrangosabb könnyűzenei esemény, amelyen Magyarország évek óta előadói és szakmai delegációval is képviselteti magát. A jövő évi line up első két körben bejelentett fellépői között már négy hazai produkció szerepel, a Harmed, a The Devil’s Trade, a The Bluebay Foxes és a The Qualitons már biztosan ott lesz januárban Groningenben!
 


2019 volt a második olyan év, amikor Magyarország meg tudta tartani a rekordszámú négyzenekaros jelenlétet az Eurosonicon, és az októberi bejelentéseket követően egyértelmű, hogy a tendencia idén is folytatódik. A tavalyi év további sikerének számított, hogy 26 magyar delegált vehetett részt a fesztiválon és az azt kísérő szakmai konferencián a Hangfoglaló Program nemzetközi pályázatának jóvoltából.
 



A 2020-as Eurosonic legizgalmasabb eseménye a Music Moves Europe Talent Awards díjátadó gála, ahol 13 év után újra magyar jelöltet köszönthetünk: a Harmed a metal színteret elismerő Loud kategória nomináltja. A szakmai elismerést közönségszavazás is kíséri, november 15-ig lehet leadni a voksokat a MMETA oldalán.
 


 

A jövő évre vonatkozó, nemzetközi piacra lépést segítő előadói és szakmai pályázatok már kiírásra kerültek. A három pályázat elsősorban a könnyű-, jazz- és világzenei előadók nemzetközi jelenlétét, illetve magyar menedzserek és szakmai szereplők  -  köztük kiemelten az idén második alkalommal meghirdetett ifjú menedzserek -  számára fontos nemzetközi showcase szereplését segíti. A piacnyitás iránt érdeklődők november 25-e éjfélig tudják benyújtani pályázataikat az NKA felületén.