Kutatás az ingyenes városi- települési koncertekről

2019. 04. 15. Jogdíj kampány

A Hangfoglaló Program megbízásából kutatás készült az ingyenes települési rendezvények zenei programjainak jellemzőiről. A vizsgálat az önkormányzati szereplők és a zenei menedzserek szemszögéből, valamint a rendezvények összehasonlító elemzése alapján mutatja be a rendezvények sajátosságait.

A méret a lényeg

A kutatás keretében 133 magyarországi település 517 ingyenes, 2018-as rendezvényének rétegzett mintavétellel történő kategorizált adatgyűjtésére került sor, illetve interjú készült 15 zenekari menedzserrel és 20 települési döntéshozóval. A lekérdezés alapján elmondható, hogy szinte az összes magyarországi településen szerveznek olyan ingyenes rendezvényt, amelynek része valamilyen zenei produkció is.

A vizsgált rendezvények 57,5%-a egy napos volt, azonban ez az átlag a település méretétől függően csökken: míg a kisebb, maximum 5000 lakossal rendelkező falvakban az összes rendezvény 69,5%-a egy napig tartó program, a nagyobb, 100 000 főt – vagy annál többet – számláló településeken  már 40,4% volt ez az arány. A rendezvények gazdagsága is nő a mérettel: a legkisebb településeken a fellépők átlagos száma rendezvényenként 4,3, a legnagyobb településeken 8,38 volt.

A zenei stílusok közül a pop és a rock tarolt: 510 vizsgált rendezvényből 339 – azaz csaknem a kétharmaduk- felvonultatott ilyen műfajt képviselő fellépőt.

Döntési szempontok

A helyi önkormányzatokon dől el, hogy milyen zenei előadókat hívnak meg ingyenes rendezvényeikre. A civil szervezetek és a lakosság körében is zajlik ugyan egyeztetés és igényfelmérés, azonban ezek nagy része nem szervezett, ad hoc módon történik. Minél nagyobb a település, annál valószínűbb, hogy az önkormányzat kiadja a programszervezést egy rendezvényszervező cégnek.

Az ingyenes rendezvények védelmében

A zenekarok számára fontos bevételi forrást jelentenek az ingyenes városi- települési rendezvények. Önbevallásuk alapján összbevételük legalább egyharmada, akár kétharmada is ilyen fellépésekből folyik be. Az ingyenes rendezvényeken való fellépések közszolgálati-közművelődési jelleggel bírnak, hiszen az ország kisebb településeire nevesebb produkciók önkormányzati finanszírozás nélkül nem, vagy csak ritkán jutnának el. Emellett az is szempont az előadók és menedzserek körében, hogy ezeken a programokon új közönséget érhetnek el, és bővíthetik rajongóbázisukat.

A felkérés menete és a koncert körülményei

A menedzsereket általában az önkormányzati dolgozók, illetve rendezvényszervezők keresik meg a felkérésekkel – érdemes tehát kiajánlókat szétküldeni. A zenekarok többsége szerint elsősorban a helyi hangtechnika határozza meg a koncert minőségét, ezért a minimális feltételeket szerencsés előre egyeztetni.

A kutatást a WINWINWIN Kutató és Tanácsadó Kft. végezte.