Újabb 35 millió forint könnyűzenére – Könnyűzenei médiumok és nemzetközi tapasztalatot gyűjtő zeneipari szakemberek jelentkezését várják

2018. 12. 04. Hírek

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma két pályázatot is meghirdetett a napokban. A Médiatámogatási Alprogram szokásos, minden évben megjelenő pályázatára 30 millió forintos keret nyílt meg könnyűzenei tematikájú médiumok számára, míg a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram keretében a Program egy új pályázattal igyekszik segíteni a nemzetközi gyakorlattal még nem rendelkező menedzsereket 4,9 milliós keretösszegben. Mindkét forrásra január 7-éig lehet jelentkezni.

Immár ötödik alkalommal nyitották meg a Médiatámogatási Alprogram keretében a könnyűzenei tematikájú nyomtatott és internetes médiumok számára könnyűzenei tartalom készítésére és megjelentetésére rendelkezésre álló keretet, ezúttal 30 millió forintos összegben. A pályázat célja a könnyűzenével hosszabb ideje, rendszeresen foglalkozó nyomtatott és online médiumok – közte színvonalas blogok – támogatása annak érdekében, hogy a hazai könnyűzene megfelelő fórumokhoz juthasson.

A Kollégium olyan, legalább egy éve, folyamatosan megjelenő/frissülő önálló médiumokat vagy más médiumok mellékleteit kívánja támogatni, amelyek önálló, saját készítésű, első közlésű cikkekben, cikksorozatokban, online videó anyagokban a magyar könnyűzenével foglalkoznak, és vállalják, hogy a támogatás ideje alatt helyet biztosítanak a Hangfoglaló Program egyes alprogramjainak, eseményeinek és a résztvevőinek bemutatására is.

Az igényelhető támogatás pályázatonként maximum 1.500.000 Ft, a jelentkezés pedig az NKA honlapján keresztül lehetséges, január 7. éjfélig.

A Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram keretében egy új pályázatot írt ki a Nemzeti Kulturális Alap. A könnyűzenei menedzsment iránt érdeklődő, de nemzetközi gyakorlattal még nem rendelkező zeneipari szakemberek három külföldi könnyűzenei showcase fesztiválon vehetnek részt a támogatás segítségével.

A 2019 áprilisában esedékes Sharpe (Szlovákia), a 2019. szeptemberi Waves Vienna (Ausztria), valamint a 2019. novemberi Nouvelle Prague (Csehország) rendezvényére is pályázhatnak az érdeklődők.  Erre 4.950.000 forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

Ennek a pályázatnak fontos kikötése, hogy olyan, a magyar előadókat a nemzetközi piacokon segíteni akaró leendő menedzserek jelentkezzenek, akik legalább középfokú végzettséggel és angol nyelvtudással rendelkeznek. Továbbá előnyt jelent a könnyűzenében szerzett jártasság, esetleg ilyen képzésben való részvétel, aktív zenészi, menedzseri gyakorlat.

A pályázónkénti, egységes támogatás összege 150.000 forint, a jelentkezés szintén az NKA honlapján keresztül lehetséges, január 7. éjfélig.