Backstage – A cégalapítástól a sikerig

2018. 10. 04. Zenei menedzsment

Október 17-én ismét jelentkezik a Backstage, az NKA Hangfoglaló Program zeneipari előadás- és beszélgetéssorozata az A38 Hajón. A rendezvény során szó lesz arról, hogy hogyan működnek a zenei vállalkozások, milyen a jó együttműködés egy zenekar és a sajtó között, valamint terítékre kerül néhány sikersztori is.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program ötödik évadában is folytatódik a Backstage sorozat. A három részből álló, október 17-i rendezvényen azt az utat járjuk végig, hogy egy biztos háttér megalapozásától kezdve, a hírnév építésén keresztül, hogyan juthat el egy mai magyar zenekar a siker kapujáig.

Az első panel előadása ennek megfelelően a zenei vállalkozásokat hivatott bemutatni: úgy a legjobb vállalkozási formákat, mint a kerülendő buktatókat. Hiszen a zenekar, a klub, a fesztivál nemcsak művészeti produktum, hanem vállalkozás is: a sikerhez szükség van egy jól működő háttérre, ami különösen fontos és hasznos lehet, például egy pályázat benyújtásakor. Arról, hogy hogyan működhet jól egy ilyen cég, Márkus Márta, pályázatíró, könyvelő fog beszélni. A szakember sok kulturális vállalkozás útját egyengette az elmúlt években, többek között ő vezeti a Hangszert a kézbe programsorozat és az Öröm a zene tehetségkutató versenysorozat pályázatok háttéradminisztrációját.

A második panel kerekasztal-beszélgetésének témája a zenekar és a sajtó kapcsolata lesz: a zenei médiának tartalomra van szüksége, a zenekaroknak pedig megjelenésre. Jó esetben tehát mindenki nyer egy jól kialakított kapcsolaton. Ehhez azonban a zenekaroknak a szerkesztők fejével kell gondolkodnia, és tudnia kell, hogy mi érdekes a zenei médiumok számára. A beszélgetőpartnerek ennek megfelelően arról beszélnek majd, hogy milyen egy jó együttműködés a zenei sajtó szempontjából. A panel résztvevői Dankó Gábor (Lángoló Gitárok) és Nagy István Steve (Petőfi TV) lesznek.

A zárópanelben a sikersztorikkal foglalkozunk. Régen mindenki a lemezkiadó szerződésére hajtott, aztán hátradőlt, és várta a befutást. Ma az ismertség építésének nagy részét magának a zenekarnak kell megoldania. Ebben a folyamatban komoly segítséget jelenthet a Hangfoglaló Program pályázati rendszere, de ettől függetlenül sok olyan kérdés merül fel a téma kapcsán, amire a fórum résztvevői jó eséllyel választ kaphatnak majd a konkrét példákat bemutató utolsó panelben. Hogyan dolgoznak ma a zenekarok a külföldre jutás érdekében? Hogyan lehet okosan felhasználni a pályazati pénzeket a nagy költségű külföldi utak esetében? Hogyan éli meg mindezt a zenekar? A panel során két sokat látott és már nemzetközi szinten is tapasztalt formáció tagjai beszélik át a külföldre jutás lehetőségeit: Zentai Márkot, a MÖRK frontemberét és Czeglédi Szabolcsot, a Run Over Dogs frontemberét, valamint a Platon Karataev,  a Middlemist Red és a Szabó Benedek és a Galaxisok zenekarok menedzserét Réz György kérdezi.

A belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképességre tekintettel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ITT lehet, a Facebook-esemény pedig ITT érhető el.