A túlontool zenekar nyerte a 4. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét

2018. 09. 13. Induló előadók

Dunaszerdahelyen rendezték meg szeptember 8-án a 4. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle döntőjét, amely egyben az Öröm a zene idei évadának utolsó előtti állomása volt. Nyolc produkció mutatkozott be a zsűri előtt, végül egy gútai banda, a túlontool került ki győztesen.

Fotó: túlontool - Facebook

Az NKA Hangfoglaló Program és a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által támogatott Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat 2017/2018-as évada a végéhez közeledik. A két szervezet együttműködésének köszönhetően ma már hazánk minden megyéjében és határon túl is rendeznek közel azonos szabályok és elvek szerint tehetségkutatókat.

Ezek mentén szervezték meg előző hétvégén a felvidéki fordulót is, amelynek célja a helyi magyar könnyűzenei tehetségek bemutatása és felkarolása volt. Ezúttal a neves zsűri nyolc zenekar produkcióját hallhatta meg és értékelhette: a farnadi Estendøn, a lévai Göbő Anna és Göbő Sándor páros, a füleki Hajni és a fiúk, a pozsonyi Kobold zenekar, a kürti Pálmafunk, a perbetei Slávik Berni, a dunaszerdahelyi Szuperzöld és a gútai túlontool is színpadra lépett.

A zsűri értékelése szerint a nagyon vegyes stílusokat képviselő produkciók magas színvonalon zenéltek. A bírálóbizottság, amelynek szokásosan két tagját – Kovács Ákos Dadan zenei menedzsert, koncertszervezőt és Molnár Gábort, a Gold Record zenei menedzsment ügynökség ügyvezetőjét – a Hangfoglaló Program delegálta, végül a túlontoolt értékelte legjobbnak. A képzeletbeli dobogó második fokára az Estendøn állhatott, míg a harmadik hely a Szuperzöldé lett.

A négytagú túlontool a hip-hop, a rock és a metál műfajokat keverve idén júniusban adta ki Változás című első lemezét, amelyet dicsérő kritikával fogadott a közönség és a szaksajtó: „A  gútai srácok nem mást csinálnak, mint a valódi „ős-zenét” modern köntösbe pakolják, tradíciót ápolnak, miközben nem tűnnek avíttnak” – írja cikkében a bumm.sk.

Helyi viszonylatban már nem ismeretlen a zenekar, hiszen a dunaszerdahelyi és a gútai zenei élet szerves részét képezik, most azonban akár egy egészen nagy előrelépés előtt is állhatnak. Első helyezettként a túlontool egy éves kiemelt ATEMPO.sk média megjelenést nyert, ráadásul a Gold Record jóvoltából felléphetnek a Supernem előtt. Emellett természetesen az Öröm a Zene döntőjébe is bejutottak. A finálénak Kelet-Közép-Európa legnagyobb hangszerkiállítása, a Budapest Music Expo ad otthont október 5-7. között.

Az idei évad utolsó versenye Tatabányán lesz: szeptember 22-én, szombaton a nagymúltú XXIII. Peron Music Tehetségkutatóval zárul a szezon, hogy aztán a Budapest Music Expo-n még egyszer megmérettethessenek a helyi győztesek.