Új klippel hódít a Belau

2018. 07. 04. Hírek

Egyre több ember számára cseng ismerősen a Hangfoglaló Program által több fronton is támogatott Belau neve. A zenekar napokban debütáló, Breath (Lélegzet) című legújabb videóklipje máris közel háromezres nézettségnél tart.

Igazi repülőrajtot véve, 2016 januárjában kezdett koncertezni a Kedves Péter egyszemélyes projektjéből élőzenés felállássá formálódott Belau zenekar. Első daluk, a Hegyi Dóri énekesnővel együttműködésben készített Island of promise elsöprő sikert aratott: megnyerte az Első Magyar Klipszemlét, több rangos portál az év klipjének választotta, a Deezer és az Index is az év dalai közé sorolta.

Még ebben az évben bejutott a zenekar a Hangfoglaló (akkor még Cseh Tamás) Program induló előadói közé, később pedig előzenekari és nemzetközi támogatáshoz is jutottak a pályázati lehetőségeknek köszönhetően. 2016 őszén jelent meg első és eddigi egyetlen nagylemezük, The Odyssey címmel. A zenekart 2017 márciusában két Fonogram-díjra jelölték, az év felfedezettje és az év elektronikus albuma vagy hangfelvétele kategóriában is, amelyek közül az utóbbit meg is nyerték. Idén pedig a Nagy-szín-pad! versenyében mérettették meg magukat.

Legújabb daluk, (amihez klipet is készítettek) sem lóg ki a sorból: Kedves Péterhez és Buzás Krisztiánhoz ismét csatlakozott egy énekesnő, ezúttal az osztrák Leyya zenekar vokalistája, Sophie Lindinger. A melodikus hangulatú dalhoz felvett videóanyag főszerepére pedig a divatiparban nemzetközi szinten is egyre ismertebb és foglalkoztatottabb modellt, Barabás Henriettet kérték fel.

A dalt júliusban több koncerten élőben is meghallgathatják a rajongók. A Belau holnap (július 5-én) Kassán, pénteken (július 6-án) Keszthelyen lép fel. Július 18-án a Campus Fesztivál, majd július 20-án a Művészetek Völgye közönségének adnak koncertet, ahonnan július 21-én a horvátországi Novaljába is átruccannak egy fellépés erejéig.