Több Hangfoglaló Programban támogatott előadó is versenyben van A Dal 2018-ban

2018. 02. 07. Hírek

Számos, a Hangfoglaló Program által támogatott zenekar szállt versenybe azért, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán képviselhesse hazánkat. Hetedik alkalommal dönthet a közönség az MTVA dalválasztó műsorán keresztül arról, hogy melyik magyar előadó léphet fel a legnépszerűbb európai zenei showműsorban. Támogatottjaink a hazai könnyűzenei szféra legismertebb előadóival mérik össze tehetségüket.

A Dal első előválogatóján továbbjutott a Leander Kills, akik előzenekari és nemzetközi turnétámogatásért pályáztak sikeresen a Hangfoglaló Programban. Sajnos a versenynek ebben a fordulójában kiesett a Noémo, egyik 2014-es induló zenekarunk, a Patikadomb és a Fourtissimo, akik pedig előzenekari és nemzetközi pályázatokon jutottak támogatáshoz.

A második előválogatón továbbjutott a yesyes, egyik 2016-os induló zenekarunk, és az AWS, akik előzenekari finanszírozást nyertek. Ebben a körben nem jutott tovább a Peet Project, akiket nemzetközi turnéjukban segített a Hangfoglaló Program.

A harmadik adásban is újabb zenészek léptek fel. Eszes Viki – aki #yeahla mellett vett részt a versenyben – az egyik tavalyi induló zenekar, a The Couple énekesnője, a duó azonban kiesett a versenyből. Ebben az adásban a Nova Prospect előzenekarunknak sajnos szintén nem, de a Ham Ko Ham 2017-es induló, valamint a Maszkura és a Tücsökraj előzenekari támogatott zenekarainknak sikerült tovább jutni.

Az utolsó előválogató műsor végen újabb hat előadó csatlakozhatott a már ismert, 12 továbbjutóhoz, és ezzel kialakult annak a 18 dalnak a listája, amiket az elődöntőkön ismét hallhatunk majd. A zsűri szakmai értékelése mellett a közönség szavazatai alapján fogják a nyertest kiválasztani, aki aztán májusban képviselheti hazánkat a portugáliai megmérettetésen. Sok sikert kívánunk minden egykori és jelenlegi támogatottunknak!