Fókuszban a klubok, és a koncertszervezők: két kutatás is vizsgálja a hazai könnyűzenei színtér sajátosságait

2017. 09. 22. Jogdíj kampány

A 2017-es évben két témában is vizsgálja a Cseh Tamás Program jogdíjas alprogramja a hazai könnyűzenei színtér sajátosságait. Az egyik kutatás a hazai klubok és a koncertszervezők helyzetével foglalkozik, míg a másik a független zenei és kulturális szervezők lehetőségeit fogja feltérképezni.

A klubok és koncertszervezők helyzetét felmérő kutatás első szakaszában az érintettek bevonásával, fókuszcsoportokban zajlik majd a munka, amelybe az egyes régiókból, illetve a Budapestről érkezett támogatott és támogatást még nem nyert pályázókat vonja be a kutatást a Publicus Research-csel közösen megvalósító Jogdíjas alprogram.

A második szakaszban kérdőíves felmerés zajlik majd, melynek során a klubok általános működésével, fenntartásával, valamint a kifejezetten a könnyűzenei színterekkel kapcsolatos, speciális kérdésekre keresik a választ a kutatás megvalósítói.

A kérdőívet ezen a linken keresztül lehet elérni. A cél az lenne, hogy a kérdőívet 2017. október 16-ig minél több érintett (klubok működtetésében résztvevő szereplő, koncertszervező) kitöltse. 

Az eredményeket természetesen közkinccsé teszi a Cseh Tamás Program: a kutatást feldolgozó jelentést és annak eredményeit várhatóan december közepén, egy, a témában szervezett konferencián hozzák nyilvánosságra.

A második kutatás a független zenei kulturális szervezők, nagyobb általánosságban a hazánkban működő promóterek helyzetével foglalkozik. „E csoport a zeneiparnak azt a széles személyi körét öleli fel, akik szervezőként tevékenykednek, vagyis hidat jelentenek a közönség - előadók és menedzsmentjeik, valamint a klubok, fesztiválok, egyéb helyszínek – előadók és menedzsmentek között. A kutatás célcsoportjáról keveset tudunk, hiszen létszámukat, tevékenységüket, működési feltételeiket, eredményeiket, gazdasági és jogi hátterüket eddig egyetlen kutatás sem vizsgálta. E hiányt szeretnénk pótolni olyan módon, hogy egyben megvizsgáljuk a szereplők viszonyait a klubokkal és más élő könnyűzenei helyszínekkel, színterekkel” – mondta Pulai András, a Publicus Research stratégiai igazgatója.

Az ezt a területet vizsgáló kérdőív október elejétől lesz elérhető és azt a Cseh Tamás Program felületein.