SzakértőinkKönnyűzenei örökség hírek

Jávorszky Béla Szilárd

Jávorszky Béla Szilárd

Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, szerkesztő, a hazai és nemzetközi populáris zene évtizedeit feldolgozó könyvsorozatok (A rock története 1-2, A magyarock története 1-2, A magyar folk története, A magyar jazz története, Sziget 1993-2012, Muzsikás) szerzője, társszerzője. Fotó: Gergely Beatrix

Poós Zoltán

Poós Zoltán

Poós Zoltán 1970-ben született. Hat verseskötete, három regénye, és számos esszékötete jelent meg - többek között a Táskarádió című, a magyar pop elmúlt ötven évét slágereken keresztül bemutató munkája, illetve az Állami Áruház című, a pártállami idők tárgyi kultúráját ismertető könyve. Alapító szerkesztője volt a WAN2 magazinnak, első zenével foglalkozó írásai 1992-ben jelentek meg a VOLT magazinban.

dr. Csatári Bence

dr. Csatári Bence

Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának munkatársa. Számos történettudományi tanulmány szerzője, többek között az Artisjus 100 éves történetét feldolgozó könyv társszerzője. Az ELTE-n és a Balassi Intézetben tart szemináriumot a Kádár-rendszer könnyűzenei politikája címmel.

Dr. Tóth Eszter Zsófia

Dr. Tóth Eszter Zsófia

Dr. Tóth Eszter Zsófia, PhD (1975, Budapest) 1993–2002 között végezte el az ELTE BTK magyar, történelem és az ELTE ÁJK jogász szakát, 2004-ben PhD-zott az ELTE Gazdaság- és Társadalomtörténet tanszékén. 1945 utáni társadalomtörténettel, ezen belül könnyűzenetörténettel is foglalkozik, többek között Dalos ügynökügyét, a skinheadek magyarországi történetét és a Fekete Lyuk történetét is kutatja, 2014 óta a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa. Kötetei: Puszi Kádár Jánosnak (2007), Kádár leányai (2010), Szex és szocializmus (Murai Andrással, 2014), Repülök a gyógyszerrel (Bajzáth Sándorral és Rácz Józseffel 2014), Antall József útja a miniszterelnökségig (2015)

Fábián Titusz

Fábián Titusz

Fábián Titusz ügyvéd, a Zenész magazin és a Dob + Basszus című tévésorozat korábbi és a Recorder magazin jelenlegi munkatársa, a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyv egyik szerzője. Cikkei, illetve zenei és kulturális, valamint történelmi tárgyú sorozatai jelentek meg a Wan2-ban, a Recorderen, az Origón és a Cinken.

Papp Máté

Papp Máté

Papp Máté kritikus, szerkesztő. Szegeden, Piliscsabán, illetve Veszprémben tanult esztétikát és magyar irodalmat. 2010-től 2013-ig a Kultúra és Kritika Zene rovatának szerkesztője. 2013-tól az Új Forrás folyóirat állandó munkatársa, majd 2015-től a Vers- és Zene rovat szerkesztője. A Resti Kornél zenekar dalszerzője. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a hetvenes, nyolcvanas évekbeli magyar underground dalköltészetről írta a szakdolgozatát.

Rozsonits Tamás

Rozsonits Tamás

Rozsonits Tamás (1963) szociálpolitikus (JPTE, Pécs), zenész, újságíró, a Mobil Rádió Budapest főszerkesztője. 1982 és 1992 között a soproni Moby Dick zenekar dobosa volt, az együttes első három lemeze őrzi játékát. Rendszeresen publikált többek között a Rockinform és a Wan2 magazinokban. 2008-ban jelent meg első könyve Az út vadabb felén címmel, a Hobo Blues Band történetéről, 2015-ben Schuster Lóránt: Kaptafa című kötetének író-szerkesztője. Szerzőként közreműködött a Volt egyszer egy Ifipark… (2016) és a Hangok és ütemek (2016) kötetekben.